A royalisták már a közös melegítő-dal hallatán összerezzenhettek. A Megasztár-dalokban jól összeillik a 12 markánsan különböző hang, de a Radio Gaga verze-sorai sehogysem álltak össze harmóniává. A Works album nyitódala az 1984-es megjelenés óta minden áldott nap hallgató valamelyik rádióban, Puskás Péter ennek ellenére gondosan összekeverte a neki jutó, húsz szóból álló szöveget. Nem is jött ki rím egy kicsit se, viszont ugyanolyan fülsértőre sikeredett, mint korábbi produkciói.

Elsőként Varga Ferenc csendes egyzongorás dalként vezette elő a szimfonikus-gospel Somebody to Love-ot, ami igen érdekes és hallgatható kísérletnek bizonyult. Ebben persze (brit) oroszlánrésze volt Éry Balázs figyelmes zongorakíséretének és Balázsi Betti vokáljának is, de a végére a maci-imidzstől tán már sohasem szabaduló versenyző is belelendült, még a magas falzett hang is szépen kijött a végén.

Bocskor Bíborka a rajongókat is meglepte: egy korai Queen-bolondozást, a Bring Back That Leroy Brown című dixieland (!) számot választotta. Ez ügyes húzásnak bizonyult az erdélyi hölgy részétől, mivel az őrült tempójú burleszk zenével egyrészt megmutathatta, hogy érzi a jazzt, másrészt ügyesen elkerülte a Freddie Mercuryval való összehasonlítást. Ugyanis az eredeti szám nem egy igazi Queen-klasszikus, hanem egy bohókás stílusparódia, orrhangú énekkel és bendzsóval.

Kontor Tamás az I want it all című egyszerű rockot hozta. Roy és Ádám basszusgitárosa szimpatikusan nyilatkozott a felvezetőben, miszerint érezve a hangi adottságok közti különbséget, olyan dalt akart választani, ami nem nő túl a keretein. A taktika bejött, igaz, a végén ismét rezgett a léc.

Póka "4 Non Blondes" Angéla számára Novák Péter zenei producer választotta ki a Killer Queen-t, így a '74-es, Sheer Heart Attack című harmadik Queen-albumról két szám is elhangzott az est folyamán. A gospel-énekesnő Liza Minnelli féle kabaré-kuplét kanyarított az eredetileg sokvokálos könnyed szimfonikus rockból.

Isten óvd a királynőt

Bakács Tibor Settenkedő aggódott, milyen lesz a következő dal Puskás Pétertől. Pély Barna és Soma viszont inkább azon izgult, "hogy a dal közben milyen lesz a következő hang". Gésamama és a United-frontember szakmai megjegyzései már többször kiváltották a rajongók tiltakozását - emlékezzünk a közönségnek bemutatott "Hova tettétek a fületeket?!" feliratú papírlapra.

Puskás Péter kornyikálását hallgatva eljött az ominózus cetli bekeretezésének ideje. A kappanhangú, ámde trendi ifjú ezúttal a Bicycle Race-t gyalázta meg nyilvánosan. A zsűri többsége most is udvariaskodott, erényként említve, hogy "sodró, lendületes, színpadra termett" előadást láthattunk az ifjú titántól. Ami nem lett volna baj, de hallottuk is.

A fehér angyalruhát viselő Baktai Anikó melankolikus Who wants to live forever-je mentett a helyzeten. A Highlander betétdala valahogy eleve női előadót kívánt volna, hangulat és szöveg tekintetében egyaránt. Mint Bakács meg is jegyezte, ebben a számban Freddie Mercury női lelke mutatkozik meg - így a fátyolos hangú Anikó viszonylag egyszerűen vette az akadályt.

Kontor Tamás a második dalpárbaját nyerte

A kis vajdasági faluból származó Rúzsa Magdolna könnyen magára értelmezhette az I want to break free-t, hiszen neki mindenképp kitörést jelent a Megasztár. Érdekesség, hogy Dél-Amerikában és Afrikában szabadság-himnusszá vált a dal, amit viszont ezúttal a zenekar maga nem vett komolyan. Emlékezetes videoklipjében a tagok a Coronation Street című sitcom női főszereplőinek ruháit viselik, parókák, műmellek, miegymás. Amikor a Works-turné során Freddie Mercury műmellekkel és porszívóval jelent meg stadion színpadán, komoly füttykoncertet kapott a dalt szó szerint értelmező rajongóktól. A hangi adottságok tekintetében abszolút favoritnak számító énekesnő a két eltérő értelmezés közé pottyant: combig érő lakkcsizmája és frakk-felsője az ominózus videó hangulatát idézte, de a komoly arc és levegőbe öklözés arra utalt, hogy a szöveg komoly értelmezését érti magáénak.

Az est utolsó versenyzőjeként hosszú estélyi ruhát viselő Szabó Eszter hasonlóan skizofrén módon énekelte el a Don't stop me now-t. A szám egy igen tempós, amolyan buli-indító nóta, Eszter azonban 90 százalékban a mikrofonba kapaszkodva álldogált, majd lassan lesétált a színpadról. Hiába volt szokásosan korrekt az ének, a közönség aligha hihette, hogy épp egy megállíthatatlan party-animal próbálja felrázni a lankadó cimborákat.

A versenyszámok után a bármely Queen-est lezárásaként kötelező We are the champions hangzott el kórusban - igaz, a nyolc hang ismét csak a refrén alatt állt harmóniába. Tilla abszurd humorával könnyedén elütötte a szavazás perceit, Görög Zita pedig jobbára néma dekorációként ácsorgott - mint azt már megszokhattuk. A szavazás után ismét Kontor Tamás akadt fenn a rostán, a jelek szerint a Puskás Pétert eleddig indokolatlanul benn tartó tinilányok sms-eit is letiltották végre a gondos mamák. A szervezők sejthettek valamit, mert ismét nem igazi queenes dalt választottak: a Crazy Little Thing Called Love című megasláger nyilvánvalóan Elvis Presley-t idézi meg, így a fiúknak nem kellett különösebben kapaszkodniuk. A tizenegyedik Queen-dal végén Puskás Péterért morzsolhattunk el egy könnyet - ki bánatában, ki örömében.

Összegzésként: nyilván senki sem várt Freddie Mercury-imitátorokat, a versenyzők és zsűritagok pedig joggal vélekedtek úgy, hogy az est az egyik legkomolyabb kihívást jelenti majd. Szerencséjükre a Queen olyan slágereket írt, amelyek gyenge közepes előadás esetén is hasítanak, ráadásul a harmadik generációs megasztárok bizony jobban fölnőttek a feladathoz, mint nem egy Mercury-emlékkoncert profi énekesei.

Ami pedig a legfontosabb: arra mindenképp jó volt, hogy elővegyük az eredeti Queen-albumokat vagy a Népstadionban 20 éve - 1986. július 27-én felvett - koncertfilmet. God save te Queen!