Pély Barna szerint a Megasztár megváltoztatta a zenei piacot. Te hogy láttad ezt zenészként, mielőtt beadtad volna a jelentkezési lapod?

Zenésznek lenni ingadozó, szezonális életmódot jelent. Gázsiban meg a kutya vacsorája. Az első Megasztár ideje alatt még nem volt érezhető túl sok változás a zenei szakmában, de a második már nemcsak a lemezpiacot, de a koncertpiacot is lefedte.

A második széria idején már foglalkoztatott, hogy jelentkeznél?

Tudat alatt. Elhessegettem.

Miért?

Lehet, hogy bennem is megvolt az a féltékenység, ami akkor már kiéleződött "Megasztárok, könnyű nekik!" címszóval.

Úgy gondoltad, könnyű nekik?

Igazából kívülről is láttam, hogy nem, de a zenészekben általában benne van, hogy akinek jól megy, az menjen a francba. Ennyi. Most viszont már látom, hogy kezdik elfogadni ezt a műsort. Ezzel együtt kell élniük, fölöslegesen fúrják. A saját érdekükben jobban járnak, ha megkeresik az itt bemutatkozott énekeseket és együttműködnek velük. Ezt láttam be én is. Ez egy nagyon erős népnevelő műsor.

Miben nyilvánul meg a népnevelés?

Láttunk jó és rossz produkciókat, de mindegyik igényes volt. Jó háttér egy kulturális forradalomhoz, hogy nagy szavakat mondjak.

Szóval ezt jelenti a népnevelés?

Mondok egy példát. Nem fikázni szeretnék, csak kifejezni, hogy kategóriákra kell bontani a dolgokat. Nem azért voltam rosszul, amikor újra összeállt a 3+2, mert nem ismerem el, hogy a lagzikban nagyon jó ordítva énekelni a dalaikat, hanem azért, mert az embereknek az a képe, hogy ez a könnyűzene.

Te énekeltél már lagzin ordítva 3+2 dalokat?

Persze. Az Akácos út, a Nád a házam teteje örök sláger, a szakma is bulizik rájuk, még ha titkolják is. De maradjon meg ez a zene a lagzi a kategóriájában, az igényes magyar zenét ne a 3+2 határozza meg. Vagy mondok mást. A La Bamba egy óriási nóta, meghatározza a zenei világot. Viszont én borzasztóan unom, mert milliószor eljátszottam a vendéglátóban, és nem feltétlenül fogom megvenni a lemezboltban, ha amúgy is naponta hallom a rádióban. Úgy értem mindezt, ha a helyükre kerülnek a dolgok, akkor ez nagyon jó műsor ahhoz, hogy felszínre kerüljön az a sok érték, amiről nem tudunk, mert más folyik a rádióból. Ugye érted, hogy ez nem fika?

Értem. A te értelmezésedben a vendéglátózásba mi tartozik bele?

A fő vendéglátózási irány az, ha az ember hajózik, és jó gázsiért énekel a vendégeknek nagyon színvonalasan. Jó iskola, de bele lehet ragadni könnyen.

Ezért nem hajóztál soha?

Igen. Volt egy elképzelésem arról, mit szeretnék csinálni. És ha van egy alkotóösztön bennem, amit szeretnék kiírni magamból, akkor azt csúnyán be tudja fullasztani az orrba-szájba' vendéglátózgatás. Ezt sem degradáló értelemben használom, mert óriási elismerésem azoknak, akik bírják.

Amióta elkezdted a pályát a Lelkes Állatok zenekarral, változott az, amit ki szeretnél írni magadból?

Nem sokat. A Lelkes Állatok mondjuk egy más időszak volt, mindenki hozott ötletet, de ez inkább csak vitte a lóvét. Az idők során értek impulzusok, egy csomó stílus bejött, és abból alakult ki az, amit csinálni szeretnék.

Általában pubokban lépsz fel, ugye?

Többnyire. Esténként úgy indulok el, hogy dolgozni megyek, de elég hamar kialakult a feelingje, és azt csinálom, amit szeretek. Másrészt a visszajelzések is jöttek, és azok nekem nagyon fontosak. Akkor is, ha kevés, akkor is, ha negatív.

Téged a kritika lendít inkább előre?

Ha jogos, akkor beépül egy új elem a tudásbázisba. Ha mondjuk azt hallom, stílusidegen, ha éneklés közben fújom az orrom, akkor erre azt mondom, igaz. Az ordenáré fikázást ki lehet szúrni.

Lakatos Márk stylist szerint cowboy vagy. Mi az, amitől egy ember cowboy lesz?

Nem a tehenek. Nekem nincsenek teheneim. A countryzene egy fajtáját képviselem, ami Amerikában nem új, itthon azonban még kevésbé ismert.

Érdeklődés van rá?

Csinálunk (nevet). Nem abból kell kiindulni, amit az emberek a countryról tudnak idehaza.

Amit ismerhetnek, az a 100 Folk Celsius zenéje.

Ők nagyon jók, régóta ismerjük egymást és nagyon tisztelem őket. Zeneileg nagyon rendben vannak, csak ők a gyerekpiacon váltak ismertté. Amit én csinálok, inkább country fűszerezésű slágerrock. Nem várom el, hogy rögtön megkedveljék. Nem a közönség feladata engem úgy elfogadni, ahogy vagyok, hanem nekem kell megszerettetni velük a zenémet. Olyat írni, amit szívesen hallgatnak, aztán belecsempészni azokat a stílusokat is, amit szeretnék képviselni. Ez úgy indult, hogy ős-countryt kezdtem játszani 6-8 évvel ezelőtt, de nem voltak rá nagyon kíváncsiak. Beleépítettem egy idő után azokat a dalokat is, amiket ismernek, de ami még belefér a képbe, amit magamról szeretnék közvetíteni. Később már a saját dalokat is velem énekelték. Ez nem azt jelenti, hogy beadtam volna a derekam, és azt adnám csak, amit kérnek.

Pedig a közönség mindig kér valami meglepőt.

Jellemzően abszolút oda nem illőt. Ha nagyon éles a helyzet, akkor azt mondom, hogy nem ismerem a számot. Ha szöges ellentétben áll a zeném az igényével, akkor eltévesztette a házszámot.

A megélhetésedről beszélünk.

Jöttek jó visszajelzések is.

Akik nem értenek, azok számodra az újításokat követő első ellenállók?

Amit csinálok, nem feltétlenül olyan újítás, hogy énekelek, meg táncolok egy fiúcsapatban, hogy "I love you", aztán meg beállok egy metálbandába. Hanem egy mezsgyén haladok. A bemutatkozásom része a Megasztár, ez egy reklámfolyamat. Amikor vége lesz a versenynek, a közönséget már nem lepi meg, hogy gitározom a színpadon, és hogy zenekarban gondolkozom.

Más: az utóbbi hetek slágertémája volt, hogy vajon összejöttél-e Szabó Eszterrel. Végül mindketten cáfoltátok. Hogy érintett mindez?

Erről azt tudom mondani, hogy az emberek azt olvassák, amit szeretnének, az újságírók azt írják, amit írni akarnak.

Ez nem ilyen egyszerű.

Viszont így éljük meg. Már előfordult, hogy felálltam egy interjú közepén és elmentem kávézni. Mondtam a riporternek: "Ha nem tudod végighallgatni a mondatomat, csak belekérdezel meg beledumálsz, akkor fölösleges velem beszélgetned". Csúnya dolog az, hogy kitalálnak és megírogatnak dolgokat, beállítanak valahogyan, aztán nekünk erre lépnünk kell úgy, hogy vagy megcáfoljuk, vagy nem. Csak azt felejtik el, hogy mi sem a hathuszassal jöttünk. Én is voltam újságíró - igaz, rövid ideig, egy szaklapban -, tudom, mi miért történik. Emberek vagyunk, és attól függetlenül, hogy benne vagyunk egy iszonyú népszerű műsorban, vannak érzéseink, és ha lehet, hadd maradjon meg a tartásunk.